Kisgyörgy Imre füzete

KOPJAFÁK - RÉGEN ÉS MA

"Akarat, hit, bizalom"

Kopja szavunk eredendõen a honfoglaló magyarság egyik fõ fegyverének, a lándzsaszerû, 2-2,5 m, sõt 3-4,5 m hosszú, Belsõ-Ázsiában használt, keményfából készült döfõ fegyvernek a megnevezésére szolgált. A történelembõl tudjuk, hogy nagy ütközetek után az elesett hõsök sírhantjának fejéhez beszúrták a vitéz harci kopjáját. Ebbõl a szokásból vált nemzetünk szép õsi hagyományává a kopjafaállítás. Amint Szabó T. Attila írja egy helyütt: “…a kopjafa, a magyar temetõk e különleges, mûvészi dísze az õsi, finnugor temetkezés egyszerû fejfájából fejlõdött”. (Pásztortûz, 1938.)
Manapság fõképpen a Székeyföld protestáns temetõiben, ezeken a “méltósági helyeken” mondható általánosnak, amelyhez a szeretet és a kegyelet jelének drága kitûzései fûznek minden embert. De gyakoriak a kalotaszegi és néhány alföldi (Albertirsa, Fülöpszállás stb.) temetõben is.
Díszesen kifaragott kopjafákat állítanak személyeknek, intézményeknek, események, évfordulók emlékére is.

Mi is a kopjafa?
Az Új Magyar Lexikon szerint: döfõ lándzsa. Nyele 3,5-4,5 m hosszú és a könnyebb átmarkolhatóság érdekében a kézvédõ alatt kissé elvékonyodott. A harcosok fegyvere volt, kis lobogóval ellátva díszfegyverként is viselték. A magyar lovasok a 17. század végéig használták. Történészek, néprajztudósok egyhangúlag vallják, hogy a mai temetõi kopjafák az õsi kopjás-zászlós temetkezés emlékeit õrzik.
Az õsi magyar halotti kultusz az õsvallásban is fejlett volt, amely napjainkig fennmaradt népi szokásokban, motívumokban, például: a temetésig el kellett készíteni az ún. fej fát vagy gomb fát, népiesen fütül való fát. Az eredetileg halottat ábrázoló szobor fából volt. A temetés alkalmával a sír mellé állították azzal a céllal, hogy a lélek felismerje és majd ott pihenjen, ebben a szoborban…

A fejfa és a fából faragott szobor tehát a halottat kellett ábrázolja.
A fejfa a faragó ácsoknak a mûszava, megkülönböztetünk rajta fejrészt és testet. A napjainkban újra divatba jött KOPJAFA nem pontosan azonos a fejfával. A kopja eredetileg egy dárdaszerû szúró- és dobó fegyver. A távol elesett katonák sírjára a kopjáját szúrták. A XIX. századtól jött szokásba, hogy a sír elejébe kopjafát helyezzenek. A Magyar Néprajzi Lexikon szerint a fejfa vagy kopjafa a reformátusok és unitáriusok kizárólagos sírjele. A római katolikusoknál egyöntetû a sírkereszt használata. SÍRJEL (fejfa, kopjafa) A kopja nem más, mint egy keményfából faragott oszlop, melyet sírjelül a temetõben a halott fejéhez állítanak.
A sír a halott nyughelyét jelzi, és az elhunytat jelképezi. Ez a székelység lakta tájainkon és a vallási hovatartozás szerint két nagy csoportba sorolható: katolikus és protestáns sírjelek. A katolikusok a keresztet (vagy megjelenik rajtuk a kereszt), míg a protestánsok fából készítették, készítik ma is a halottaiknak. Ezek tájainkon méretben és faragásban eltérõek a sírjel elnevezésével (sírfának, gombfának, fõtõl való fának is nevezik) nálunk, itt székelyeknél a kopjafa elnevezés a használatos. Állítsunk a nemzetünknek jelzõ kopjafákat a szeretteink sírja elé! Néprajzi szempontból mindenféle kopjafa, fejfa, sírjel értékes, de természetesen a legnagyobb értéket az õsi és mûvészi módon megfaragott kopjafa jelenti. Tiszteljük és becsüljük meg halottaink emlékét, hogy a székely mûvészet szeretete tegye a temetõt az élõk szeretetének bizonyítékává, mindig tiszta, virágos sírjaik üzenjék azt, hogy akit imádtunk, szerettünk, annak emléke és eszménye mindig él és fennmarad mibennünk.

KOPJAFÁK

A székely fejfák általános jellemzõ vonása a vékony, karcsú kopjára emlékeztetõ alak.
Hajdanában is az elesett vitéz sírjára kopjafát tûztek. Formailag a kopjafákon öt fõ részt különböztetünk meg:
– a láb, a kopjafa földbe ásott vagy rögzítõ része;
– az eresz, amely a felírást védi a lecsurgó esõtõl;
– a felfelé végzõdés formai kifejezése a díszített része a kopjanak;
– díszítve csak a legfelsõ tagozata van;
– a láb többnyire megmarad nyers állapotban faragatlanul, ezt beássák a földbe.
Néha erõsítéssel kötik össze a törzset, ezáltal is késleltetve a fa korhadását.
– A törzsét simára faragják, hogy vésve írni lehessen rá.
– Az eresz egyszerûen kiugró rész, igen gyakran homorú bevágással, amely az eresz tulajdonképpeni céljának megfelelõvé teszi, ugyanis a kis hornyolás akadályozza meg az esõ lecsurgását, kénytelenítvén arra, hogy lecsepegjen.
A kopjafa alapformája inkább négyzet, különösen a díszített végzõdés. Sok esetben lapos a kopjafa s ekkor egyszerûbb a csúcs kiképzése. Ez lehet:
– tulipán
– gomb
– csillag

KOPJAFÁK JELKÉPRENDSZERE
Kopjafák (sírfák, fejfák, sírjelek) fõbb motívumai – szimbolikus jelei:

1. Valamely gondolati fogalmat érzékeltetõ jel, jelkép, mely képzettársítás folytán nemcsak a kifejezendõ fogalmat helyettesíti, hanem vele kapcsolatban különbözõ érzéseket, hangulatokat, egész gondolatsorokat tud felidézni. Az egyik legõsibb ábrázolási mód. Széles alkalmazási területe a költészet;

2. A képzõmûvészetben elvont fogalmak, gondolatok és érzelmek kifejezése megszemélyesítéssel, valamint a fogalomra vonatkozó jelképes tárgyak ábrázolásával.

Az alkotók érzik és tudják a kopjafákon a díszítések, kifaragott részek nem cifrázásnak szánt formák, hanem az elhunytra jellemzõ népi szimbólumok.
Azok a szimbólumok, amelyek mindmáig fennmaradtak, olyanok, hogy az elhunyt személyrõl szinte mindent ki lehet velük fejezni: hogy az elhunyt NÕ vagy FÉRFI, lány vagy asszony, ifjú vagy aggastyán; foglalkozását, gazdasági állapotát, az életkörülményeit, nyugodt vagy zaklatott voltát.
A társadalomban kifejtett tevékenysége olyan jellemzõk, ami a hátramaradottak iránta való eszményi érzésének kifejezõje: összetartás, az õsi hithez való ragaszkodása, nemzetisége stb.
A székely gondolatok menete a legtömörebb kifejezésre jut a kopjafák szimbolikus jeleinek összeillesztésével. Ilyenek az õsi, elõdeinktõl fennmaradt mértani alakzatok alkalmazása: a kör, a négyzet, az átlósan áthúzott négyzet, a kereszttel osztott négyzet vagy kör, a zegzugos és a csigavonal, virágok megjelenítése…
Ezekben a bevitt, rávitt jelek, felosztások mind-mind értelemmel bírtak-bírnak ma is. Ezek tudatában a téves összeillesztések kizártak, zavart okoznának.

L. Juhász Ilona Kopjafákról

Az emlékoszlopok, kopjafák, mint a nemzeti identitás kifejezõi

A sírjeltől a nemzeti szimbólumig

A fából faragott, egykor csupán temetõinkben elõforduló református, illetve unitárius sírjel az idõk folyamán a magyar nemzeti szimbólummá vált, és fontos helyet foglalt el mind Magyarországon, mind a környezõ országokban élõ magyar ajkú népesség életében. A szlovákiai magyaroknál talán még nagyobb népszerûségre tett szert, mint Magyarországon: a nemzeti identitás kifejezésének szinte egyik legfontosabb eszközévé vált. Mikor tûnt fel a kopjafa tájainkon, s minek köszönheti nagy népszerûségét a szlovákiai magyar nemzetiség körében? Jelen írásomban többek között erre a kérdésre is keresem a választ a rendelkezésemre álló adatok alapján. Hogyan lett sírjelbõl nemzeti szimbólum?

Tudomásom szerint a kopjafával, mint nemzeti szimbólummal a magyar néprajzi szakirodalomban elsõként Hofer Tamás foglalkozott. Tanulmányában többek között végigkíséri a kopjafamítosz kialakulásának folyamatát, s a kopjafára vonatkozó eddigi szakirodalomra támaszkodva arra a megállapításra jut, hogy a fejfák körüli mítoszteremtés a 19. század elején vette kezdetét. A kópia, a kopjafa, a temetõfa kifejezéssel elõször 1838-ban a Magyar Tájszótárban találkozunk, s 1865-ben A magyar nyelv nagy szótárában már magyarázatot is találunk ehhez a kifejezéshez. E magyarázat szerint a név onnan ered, hogy az elesett harcosok sírjára kopját tûztek, s a koporsójukat is kopján vitték a sírhoz. Figyelemre méltó azonban, hogy kizárólag az 1838-as forrásban fordul elõ a kopjafa kifejezés, a paraszti használatban senki sem találkozott vele. Ennek alapján Hofer Tamás kétségbe vonja, hogy valamikor létezett ilyen szó, s egyben arra is felhívja a figyelmet, hogy Balassa Iván összefoglaló munkájában, A magyar falvak temetõi c. kötetében sem tudta alátámasztani a kopjafák meglétét a reformáció elõtt…

A rendelkezésre álló történeti források alapján sem valószínûsíthetõ, hogy a fejfák díszesen faragott változatai léteztek volna a 18-19. század fordulója elõtt. Ezt az a tény is alátámasztja, hogy a középkorban Magyarországon is a templom kerítésén belül fekvõ cinterembe temetkeztek, ahonnan aztán aránylag rövid idõn belül egy közös csontházba vagy a csontokat gyûjtõ gödrökbe kerültek, s az individuális sírok használata nem volt általános. Orbán Balázs, aki az 1860-as években végigjárta a Székelyföldet, csupán egy faluból közölte néhány fejfa képét (ezeket is csupán azért, mert nevezetes emberek sírját jelölték), de õ sem fordított különösebb figyelmet ezekre a sírjelekre, és a kopjafa kifejezést nem is használja.

A kopjafákat, mint népmûvészeti alkotásokat elsõ alkalommal Huszka József rajztanár említi, aki a székely kapukról írott könyvében több rajzot is közöl faragott sírjelekrõl, amelyeket kopjafákkal hoz összefüggésbe, s véleménye szerint a kopjafák az egykor sírba szúrt kopják stilizált ábrázolásai. Semmilyen forrásanyaggal nem tudta alátámasztani elméletét, s az sem ejtette gondolkodóba, hogy a gyerekek és a nõk sírjait is hasonló fejfákkal jelölték-jelölik. A fejfáknak a kopjákkal, a történelmi múlttal való összekötése a magyar õstörténet felé terelte a figyelmet, s a faragott sírjeleket az õsmagyar múlt egyik elfelejtett, majd a reformáció után újraéledõ hagyományának tekintették. A kopjafamotívum a század elejétõl egyre közismertebbé vált, a Malonyay Dezsõ szerkesztésében 1908-ban útjára indított A magyar nép mûvészete c. könyvsorozatban már 740 “kopjafa-ábrázolás” jelent meg, s az ebben az idõben pályakezdõ Koós Károly építészeti terveiben, balladaillusztrációiban fejfákat/kopjafákat is megjelenített. A nemzetközi képzõmûvészeti kiállításon, a Velencei Biennálén (1908-ban) a magyar pavilon (ebben Attila történetét bemutató mozaikkép szerepelt) elé kettõs fejfasort állítottak. A magyar közvéleményben tehát gyökeret vert az a nézet, hogy a kopjafaállítás, vagyis a sírok faragott fejfákkal való megjelölése a magyarok egyik õsi szokásának újjáéledése. A néprajzi szakirodalomban több kutató is ebben a szellemben közelítette meg a fejfás temetkezés eredetkérdését. Magyar nemzeti szimbólummá vált tehát a kopjafa, s fokozatosan egyre gyakrabban jelent meg a temetõkön kívül is, az eredetitõl egészen eltérõ, új funkciót kapott emlékmûvek formájában. Magyarországon ilyen jellegû emlékmûvet, fából faragott kopjafákat az 1970-es években állítottak elõször, mégpedig a mohácsi csata tömegsírjai fölé. A következõ adat 1988-ból származik, amikor egy ellenzéki csoport az 1956-os áldozatok jeltelen sírjait jelölte meg ilyen módon a 301-es parcellában, ahol a kopjafák száma késõbb 301-re nõtt. Magyarország határain kívül az 1956-os forradalom emlékére Németországban, a magyar gimnáziumnak is helyet adó bajorországi Kastl várának kertjében állítottak elõször kopjafát 1981-ben (mára az itt található különféle alkalmakból állított kopjafák száma jelentõsen növekedett). A magyarországi rendszerváltás után az ilyen jellegû emlékmûvek állításának szokása nagy népszerûségre tett szert, az állítás alkalmainak skálája is kiszélesedett. A kopjafaállítás kérdésével szlovákiai magyar viszonylatban eddig csupán Liszka József foglalkozott néhány tanulmányában érintõlegesen, mégpedig mint a nemzeti hovatartozás kifejezésének egyik módjával. Mindamellett az elmúlt egy-másfél évtizedben a szlovákiai magyar sajtóban rendszeresen jelentek meg a különféle alkalmakból megvalósult kopjafaállításokról, koszorúzásokról, megemlékezésekrõl szóló cikkek, rövid hírek, tudósítások, így ezek segítségével is nyomon követhetjük a kopjafakultusz kialakulásának folyamatát a térségben. Saját terepkutatásaim, valamint ezen sajtóhíradások alapján kísérlem meg a következõkben áttekinteni a kérdés szlovákiai magyar fejlõdéstörténetét.

Bár nem fából készült hagyományos kopjafáról és nem is jelképes sírról van szó, de témánkkal kapcsolatban meg kell említenünk a rozsnyói köztemetõben nyugvó, 1920-ban elhunyt Tichy Gyula festõmûvész és író síremlékét, amely nagy valószínûséggel öccse, a festõmûvész, helytörténész, néprajzkutató és szépíró Tichy Kálmán tervei alapján készülhetett. A márványból faragott síremléket három (egy magasabb és egy alacsonyabb), kopjafa mintájára készült oszlop alkotja. Késõbb Tichy Kálmán hamvait is ebbe a fedett sírba helyezték el. Tichy Kálmán néprajzkutatóként népmûvészeti kutatásokkal foglalkozott, többek között a faragott temetõi fejfák dokumentálásával is. A Rozsnyón megjelenõ Sajó-vidék c. lapban is megjelentek díszes faragott fejfákat ábrázoló illusztrációi a 20. század elsõ felében. A Tichy Gyula számára készült síremléken kívül még egy hasonló stílusút találhatunk a rozsnyói temetõben, mégpedig a katolikus Vass családét, amely a 20. század második felében készülhetett. Eddigi kutatásaim során Szlovákia más magyarlakta vidékein ilyen vagy ehhez hasonló síremlékkel egyelõre nem találkoztam. A fenti adat is azt a feltételezést támasztja alá, hogy a kopjafakultusz terjesztõi az értelmiségiek, elsõsorban a képzõmûvészek voltak. Az elsõ faragott kopjafától kopjafa-kompozíciókig Fából készült kopjafa, emlékoszlop állítására vonatkozó elsõ szlovákiai magyar adatunk 1977-bõl származik. Ez a Komárom melletti Õrsújfalu autókempingjében történt, a szlovákiai magyar egyetemisták és értelmiségiek által szervezett I. Nyári Mûvelõdési Tábor befejezéseként. Formai szempontból egy négyzetes keresztmetszetû oszlopról volt szó, amelyet különbözõ, alapvetõen a farnadi református temetõ faragott fejfáiról vett motívumokkal díszítettek, s az esemény megnevezése, valamint az évszám mellett rovásírással a “Vagyunk” szót is rávésték. Ezzel tulajdonképpen azt akarták kifejezni, hogy a magyarellenes politikai megnyilvánulások, asszimilálási törekvések ellenére a szlovákiai magyarság mégis létezik. Az elkövetkezõ években rendszeresen megrendezett tábor résztvevõi nem csak a környékrõl, hanem Szlovákia távolabbi magyarlakta vidékeirõl is érkeztek. A tábor a mûvelõdés mellett több más funkciót is betöltött. Egyrészt lehetõséget nyújtott a szlovákiai magyar fiatalok és értelmiségiek találkozására. Kölcsönösen tájékoztatták egymást, például a szlovákiai magyarság aktuális problémáiról, az ellene irányuló burkolt vagy nyílt diszkriminatív politikai lépésekrõl stb. Az itt szövõdött ismeretségek, barátságok megkönnyebbítették az országos kapcsolattartást a szlovákiai magyarok között, ami fõleg akkor volt fontos, amikor valamilyen tiltakozásról, szervezkedésrõl volt szó. Az õrsújfalui tábor mintájára Szlovákia más területein is szerveztek hasonló mûvelõdési táborokat, amelyek vonzáskörzete felölelte Szlovákia magyarok által lakott területét Pozsonytól Ágcsernõig. Az õrsújfalui táboron kívül a Nyitra melletti Ghymesen, valamint a kelet-szlovákiai, Kassa közelében fekvõ Somodi fürdõn szervezett tábor számított a legjelentõsebbnek, de ezek mellett késõbb számos, ún. járási mûvelõdési tábor is megvalósult Dél-Szlovákiaszerte. E rendezvények záróakkordjaként is mindig emlékoszlopot, kopjafát állítottak, s ezek nagy többségére rákerült rovásírással a “Vagyunk” felirat is. A kopjafaállítást tehát politikai üzenetként, illetve politikai állásfoglalásként is értelmezhetjük. Megjegyzem, hogy a mûvelõdési táborok résztvevõi késõbb sok esetben maguk kezdeményezték (lakhelyükön vagy másutt) kopjafa állítását, illetve õk maguk faragtak ilyet (pl. Katona István, Stubendek László, Szamák Mihály, Pusko Gábor, Zalabai Zsigmond stb.). A táborokban a faragást, a kopjafa elkészítését általában valamelyik amatõr fafaragó vagy képzõmûvész irányította, s rendszerint õ is tervezte meg. Legtöbbször már a táborozás megkezdése után hozzáfogtak a munkához. Néhány kivételtõl eltekintve, a faragásban részt vehetett mindenki, akinek kedve volt hozzá, rajta hagyhatta saját keze nyomát. A mûvelõdési táborok mintájára aránylag rövid idõn belül fokozatosan más rendezvényeken is feltûntek a kopjafák. Rendszerváltás elõtti példaként említhetjük a város szülöttérõl elnevezett Szepsi Csombor Márton Napokat a kelet-szlovákiai Szepsiben, 1989. után pedig a Komáromban megrendezett Selye János Napokat. Különlegesnek számít a rendszerváltás elõtt a kelet-szlovákiai Jánok községben az ottani Egységes Földmûves Szövetkezet megalakulásának 40. évfordulója alkalmából ünnepséggel egybekötött kopjafaállítás. Ez alkalommal nem kimondottan a magyarsághoz kapcsolódó rendezvényrõl volt szó, az emlékoszlopra egy kör alakú fémtáblát erõsítettek, amelyen a következõ szlovák nyelvû felirat áll: “JEDNOTNÉ RO¼NåCKE DRU STVO BUDULOV NOSITE¼ RADU PRÁCE” (a Munkaérdemrenddel kitüntetett bodolói Egységes Földmûves Szövetkezet). Megjegyzem, hogy a szövetkezetek összevonását követõen a jánoki is a bodolói szövetkezet része lett. E kopjafa egy gabonakalászban végzõdik, s külön érdekessége, hogy az 1989-es rendszerváltást elindító ún. bársonyos forradalom elõtt néhány nappal avatták fel. Készítõje a Szepsiben élõ Pekár József fafaragó volt, aki a közeli Somodiban rendezett mûvelõdési táborokban, majd késõbb más települések számára is több kopjafát faragott már. Az 1989-es rendszerváltást követõen az emlékoszlopok számának ugrásszerû növekedését figyelhetjük meg, s ez a tendencia ma is folytatódik. A mûvelõdési táborok és kulturális napok mellett számtalan más rendezvénynek is része lett a kopjafaállítás. Ilyen például a nagyfödémesi zenész- és tánctábor, a kézmûves táborok, valamint a különféle képzõmûvészeti, egyházi, cserkész- és építõtáborok stb. Számos emlékoszlopot avattak a magyar történelmi események évfordulóira. Az elsõ ilyen alkalom az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc évfordulója volt, 1990-ben Zsigárdon a Független Magyar Kezdeményezés nevû politikai csoportosulás állított kopjafát március 15-én, Magyarbõdön pedig ugyanebbõl az alkalomból a kassai csatában elhunyt, de a magyarbõdi temetõben eltemetett magyar honvédek emlékére avattak kopjafát 1993-ban Pazderák Bertalan kezdeményezésére. Az említett történelmi esemény 150. évfordulójának idején nagyban megnõtt az ez alkalomból készített kopjafák száma. Témánk szempontjából fontos dátumnak számít a magyar honfoglalás 1100. évfordulója 1996-ban. Ebben az évben az átlagostól sokkal több kopjafát avattak. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a tényt, hogy ez az idõszak a harmadik Meèiar-kormány idejére esik. A kormány magyarellenes politikája a szlovákiai magyar falvak lakosságát még inkább ösztönözte arra, hogy szülõföldhöz való jogát ebben a formában is kifejezze. Avattak kopjafát az aradi vértanúk (pl. Uzapanyit), a Benes-dekrétumok határozata értelmében az 1947/48-ban erõszakosan kitelepített szlovákiai magyarok emlékére az esemény 50. évfordulója kapcsán (pl. Andód, Búcs, Fél, Marcelháza stb.), a magyar államalapítás 1000. évfordulója alkalmából 2000-ben is. Több olyan községben, ahol addig nem volt még emlékmûve a második világháború áldozatainak, szintén kopjafa állításával pótolták ezt, mint ahogyan több település elsõ írásos említésének évfordulójára is ezzel emlékeztek. Figyelemreméltó, hogy 1999-ben egy gömöri kistelepülésen, Rakottyáson a faluból elszármazott, még most is élõ személyek emlékére a falunap alkalmával avattak fel egy kopjafát. A szlovákiai magyar anyanyelvû iskolai oktatás újraindulásának 50. évfordulójáról számos iskola emlékezett meg kopjafaállítással (pl. Szõgyén, Nagyfödémes, Gúta). Csicsón ebbõl az alkalomból több kopjafából álló kompozíciót avattak fel, amelyen olvasható az iskola addigi igazgatóinak és pedagógusainak névsora is. A közelmúltban Komáromszentpéteren a kommunizmus áldozataira kívántak emlékezni egy kopjafa-szerû emlékoszlop állításával. Nem egy szlovákiai magyar településen ma már több kopjafa, illetve kopjafából álló emlékmû is áll (Csicsó, Búcs, Komárom, Marcelháza, Nagyráska, Borsi stb.). A rendszerváltást követõen a kopjafák állításának gyakorisága helyenként hatással volt a temetõi sírjelekre is. Igaz, csak elvétve, de a magyarlakta vidékek néhány temetõjében már ilyen kopjafa-szerû síremlékeket állítanak, holott az adott településen korábban nem voltak ennek hagyományai. A párkányi új temetõben az 1999 és 2003 közötti idõszakban három ilyen, méreteiben is a különféle rendezvényeken felavatott emlékoszlopokhoz hasonló sírjelet, kopjafát állíttattak a hozzátartozók. A tragikusan elhunyt Agócs Béla sírját az egyébként római katolikus vallású szülõfalujában, a gömöri Baracán ugyancsak egy kopjafa jelöli (ezt az elhunyt által vezetett mátyusföldi énekkarok faragtatták és állíttatták fel a nevezett halálának elsõ évfordulóján), mint ahogy a mûvelõdési táborok egykori kopjafafaragójának, Katona Lászlónak a zsigárdi nyughelyét is. A kopjafák elterjedése tehát magával vonta, hogy ezek a szimbólumok betöltsék egykori funkciójukat, és sírjelként szolgáljanak. Az Érsekújvári járásban található Kisújfalu temetõjében a Gulyás Lajos mártír lelkész emlékére állított emlékoszlop esetében szigorúan figyelembe vették a helyi hagyományokat, olyan formájúra faragták, mint a temetõ régi sírjeleit, s a ráfaragott motívumok is a helyi díszítõtradíciót követik. Ennek ellenére mégis kopjafának nevezik. Megjegyzendõ, hogy ez az emlékoszlop csupán jelképes, a nevezett sírja nem itt van. Ugyancsak szimbolikus sírt jelölt az az emlékoszlop, amelyet a Fülekhez közeli Abroncsosban rendezett mûvelõdési táborban állítottak a szervezõk a táborozás ideje alatt tragikus balesetben, a színhelyen elhunyt egyik rendszeres magyarországi résztvevõnek, a szlovákiai klubmozgalom egyik támogatójának. Ezt a kopjafát tehát akár haláljelnek is tekinthetjük. (A táborhely területének az 1989-es rendszerváltást követõ privatizálása után ezt a kopjafát a közeli Ragyolc temetõjébe helyezték át). A kelet-szlovákiai Zemplén településen a Horkay család és a helyi református gyülekezet adózott az 1963-ban elhunyt Horkay Andor helyi lelkész emlékének a családi síremlék mellett felállított kopjafával. A komáromi járásbeli Dunaradványom Baróti Szabó Dávid költõ, mûfordító emlékére a Székelyföldrõl ajándékba kapott kopjafa felnagyított mását helyezték el a Dunához közel, s ugyancsak a Székelyföldrõl (Szentegyházasfaluból) kapott ajándékba kopjafát Nagymegyer település is a millecentenárium emlékére. Az alkalmakat és a színhelyeket tovább sorolhatnánk, hiszen az eddig felállított kopjafák (kopjafák alkotta emlékmûvek) száma mára több mint 150-re tehetõ. Ahogy arra már részben utaltam, az egykor református, illetve unitárius sírjel egyre gyakrabban jelöli katolikus vallású elhunyt személy sírhelyét. A Pozsonyhoz közeli Somorján a táncház- és népzenei mozgalom egyik közismert és kedvelt alakjának, a balesetben elhunyt Ürge Máriának is kopjafa formájú sírjelet állítottak, holott az elhunyt katolikus vallású volt. A vallási hovatartozást ebben az esetben az emlékoszlopra vésett kereszt jelöli. Néhány méterre a fentebb említett sírjeltõl áll egy kopjafa stílusában készült, azonban kereszt alakú sírjel, amely egy tragikusan elhunyt fiatalember sírhelyét jelöli. Nem véletlen, hiszen szülei szinte állandó résztvevõi voltak a mûvelõdési táboroknak, valamint a honismereti kerékpártúráknak, tehát azoknak a rendezvényeknek, ahol szokás volt emlékoszlopokat állítani. Fiuk kereszt alakú sírjelét is a mûvelõdési táborokból közismert képzõmûvész, a rimaszombati Nagyferenc Katalin faragta. E két utóbbi példa is jól bizonyítja, hogy a felekezeti hovatartozás mellett milyen fontossá vált a nemzeti hovatartozás hangsúlyozása is. Az állítási alkalmak skálája tehát egyre bõvül, mint ahogy a forma is egyre változatosabb. A négyzet keresztmetszetû oszlopok a leggyakoribbak, ezek teteje gömb, tulipán, láng vagy lándzsa formájú, azonban kisebb számban találhatók köztük a Szatmárban használatos csónakos végzõdésûek is. Eddig három olyan emlékoszlopot sikerült dokumentálnom (Ipolyszalka, Ógyalla, Tany), amelynek tetejét kifaragott magyar szent koronával díszítették. Ipolybalogon antropomorf, azaz ember formájú oszlopot találtam, a tetején lévõ fej egy honfoglaló magyart ábrázol, s magát az oszlopot a honfoglalás 1100. évfordulójára a helyi temetõben állították fel. Számos esetben egy emlékmû több kopjafából készül. Példa erre a Rozsnyó melletti Várhosszúrét, ahol a templom kertjében egy nagyobb és hat kisebb emlékoszlop, illetve kereszt alkotja a második világháborúban elesettek emlékmûvét. A középen lévõ legnagyobb emlékoszlopon található a felirat, valamint egy versidézet is. A csallóközi Csicsón, a gömöri Dernõn, Kecsõben, Tornalján stb. szintén több kopjafából álló emlékmû található, amit szintén kopjafának neveznek a helyiek, s még folytathatnám a sort a különféle típusok felsorolásával, most azonban erre terjedelmi okokból nincs módom. Feliratok, szimbólumok Leggyakrabban az állítás éve, esetleg az esemény neve kerül fel az oszlopra, de az állíttató és a faragó teljes neve, esetleg iniciáléja is gyakran szerepel rajta. A különféle virágszimbólumok, turul és más jelképek mellett néhány oszlopra a magyar koronás címert is ráfaragták, a cserkészek által emelt oszlopokra pedig liliom került. Királyréven, a templom mellett álló emlékoszlopra nem csupán a magyar, hanem a szlovák állami címert is rávésték. Gyakran szerepel a különféle szimbólumok közt a község címere, a csodaszarvas-motívum vagy a magyar koronázási jelvények valamelyike (leggyakrabban a szent korona) stb. Több kopjafára a magyarság és az adott település története szempontjából legfontosabb történelmi eseményeket és az ahhoz kapcsolódó dátumokat vésik fel, így megtalálhatjuk a szlovákiai magyarság történetének kronológiáját az államalapítástól egészen napjainkig (pl. Hetény, Udvard, Bátorkeszi). A kopjafák, mint nemzeti szimbólumok dokumentálása A Fórum Kisebbségkutató Intézet komáromi székhelyû Etnológiai Központjában a közelmúltban megalapítottuk a Nemzeti Jelképek Adattárát is. Ennek egyik részét képezi az emlékoszlopok-kopjafák dokumentációja, amelynek alapját az Etnológiai Központ megalakulása elõtti évtizedekben összegyûjtött saját, valamint a Liszka József által összegyûjtött anyag alkotja. Eddig több mint másfélszáz objektumot dokumentáltunk, s szeretnénk, ha néhány éven belül sikerülne valamennyi ilyen jellegû kisemléket feltérképezni Szlovákia magyarlakta vidékein, beleértve a velük kapcsolatban megjelent tudósításokat, újságcikkeket is. Mivel aránylag új jelenségrõl van szó, lehetõségünk nyílott arra, hogy szinte a kezdetektõl nyomon követhessük létrejöttét, s figyelemmel kísérhessük további útját is. Mivel a téma nagyon gazdag és szerteágazó, a közeljövõben egy kötetben kívánjuk összegezni a kopjafákkal kapcsolatos ismereteket. Holisztikus, az egész jelenségkört átfogó módszerrel megközelítve a kopjafák bemutatásán és különféle szempontú elemzésén túl számos politikai és társadalmi összefüggést ragadhatunk meg, így az elkészült összegzés hozzájárulhat a szlovákiai magyar közelmúlt, s az ún. szlovákiai magyar mentalitás jellegzetességeinek részletes bemutatásához, dokumentálásához is. Jelen írás a Komáromban 2002. május 9?12-én megrendezett Kisemlékkutatók 15. Nemzetközi Konferenciáján német nyelven elhangzott elõadás átdolgozott, kibõvített változata L. JUHÁSZ ILONA [2004. 03. 19.]

Temető látogatás

Gondoltam, kicsit gyarapítom ismereteimet a kopjafák, fejfák témakörében, és rászántam egy hetet, hogy bebarangoljam Budapest temetőit képanyag- és tapasztalatgyűjtés céljából. Nem bántam meg, és sok-sok tapasztalatot szereztem, amit most itt megosztok. Legfontosabb és legszembetűnőbb felfedezésem, ami nagy örömömre is szolgált, hogy a 10-15 évvel ezelőtti állapotokhoz képest, mennyire elszaporodtak a kopjafák, fejfák, fakeresztek. A legszembetűnőbb a változás a legszebb, legelitebb Farkasréti temetőben, ami katolikus temető lévén megtöbbszörözte a kopjafák, fejfák számát. Nagyon sok új szimbólum is látóterembe került, és különböző kereszténységre utaló motívumok szaporodtak el. Habár a kopjafák református területeken terjedtek jobban, most a Farkasréti temető ezt cáfolni látszik.

Beszámoltam erről egy barátomnak, aki rögtön azt mondta, hogy ez semmi. Ő nemrég járt az Amerikai Egyesült Államokban, és kíváncsiságból besétált egy New Yorktól körülbelül kétszázötven kilométerre lévő kisváros temetőjébe. Döbbenettel látta, hogy negyven-ötven kopjafa díszeleg a sírok fölött. Igaz, a kisvárosnak magyar református gyülekezete van, ahol a magyar tiszteletes magyarul prédikál, de mégis… Ezek szerint a kopjafa – átvitt értelemben – meggyökerezett. Mélyen benne van a magyarság tudatában, szokásrendszerében, így a temetkezési szokásaiban is. Nem asszimilálódtak magyarjaink, nem akarták felvenni az ottani szokásokat, inkább ápolják a magukét, talán a génjeikben is benne lévő igaz szépérzéket. És hány ilyen kisváros van még Amerikában és nagyváros bármilyen kontinensen, ahol nem találnánk magyarokat, a temetőkben magyar elhunytakat és fölöttük az égnek is tetsző kopjafákat? Ha az Óperenciás tengeren túl is él ez az emlékezet, miért ne élhetne nálunk is, miért ne terjedhetne a Székelyföldről Magyarországra, ha már egyszer ennyire a miénk?

Saját temetői látogatásaim során akkora mennyiségű anyag gyűlt össze, hogy mind nem is tudom megosztani, de pár százat mindenképp közzéteszek azok kedvéért, akik hezitálnak, hogy műkő, műmárvány vagy fa. Egyáltalán kell-e töprengeni a betonsírkő vagy a kopjafa állítása között?
 Ami a fa mellett szól, azt az Amerikát járt barátom is érzékeltette. A felhőkarcolókkal teli metropolisokat leszámítva, ahol járt, legyen az farm, falu, kisváros stb., a házat túlnyomórészt fából készültek. Némi kő alapozásként, azon kívül fából – gerendákból, deszkákból, lécekből – a szebbnél szebb lakások. Előbb nem tudta, hogy a „szebbnél-szebb” miatt érzi ott jól magát, vagy valami más oka van. Aztán rájött: a fa, a fa az, melynek melegsége és természetessége miatt más, jobb a közérzete, mintsem az itteni panelházak egérlyukaiban.

Szerintem is a fa szép, élő, természetes anyag. Nézzük meg, mit használunk a konyhában: fakanál, lapítódeszka, fakés, fatányér stb. Vannak olyan élelmiszerek, melyeket nem is szabad fémmel érinteni, mert elrontja az ízüket…A kopjafa előállításához pedig nem kell sok energia, és lebomlása se jár környezetkárosító hatásokkal. Szimbólumrendszere, díszítése páratlan megoldásokat tesz lehetővé. Minimálisan éves egyszeri saját kezű ápolással mindig újszerű és hosszú életű. Bárki elkészítheti. Nincs annál szebb, mint amikor valaki a saját szeretteinek megálmodja, megtervezi, majd kifaragja a remekművet. Ha az nem is lesz egy díjnyertes darab, biztos több lélek van benne, mint egy kőtömbben, bármennyire is csillogó és „monumentális” legyen az. Hatvanöt éves feleség is volt nálam tanulni, és a végén olyan kopjafát faragott, hogy az öreg szakik is megirigyelnék. Ha számításba sem jöhet a kifaragás, a tervezéskor is rengeteg egyéni, egyedi, sajátságos elemet be lehet csempészni. Több ezer kopjafában, fejfában gyönyörködtem, de nem láttam két egyformát. Mindegyik más és különbözőségében gyönyörű…

A kövekre eléggé az egyhangú szürke monotónia, ridegség, hidegség a jellemző, a márványról, műmárványról nem is beszélve. Temetőink az utóbbi 40-50 évben teljesen átalakultak egyhangú, szürke betonrengeteggé, ahová nyomasztó betérni. A temetőnek nem kell feltétlenül egy szomorú helynek lennie. A rokonainkra, barátainkra, ismerőseinkre emlékezés, a sírjuk meglátogatásával kifejezett tisztelet, ragaszkodás az emlékezetből kellemes eseményeket, élményeket és hasonlókat idézhet fel. Csak hát siralmas a sír fölé állított szomorúsághalmazat. Egy-egy szép kopjafa fejfa előtt gyakran látni megállva gyönyörködőket, akik értékelik és élvezik az egyhangúság és a keserűség megtörésére irányuló próbálkozást. Nem egy olyan példával találkoztam, hogy a sírköveket is kopjafa motívumokkal díszítették. Magától adódik a kérdés: akkor már miért nem eredeti kopjafa áll a temetőben, miért a lehangoló, jobbára sablonszerű sírkő?
   Viszont az elhanyagolt, magára hagyott fa nagyon csúnya tud lenni, és meglepően gyorsan elkorhad. A tartósítás leghatékonyabb módja, ha kerti bútorok kezelésére gyártott narancshéj alapú olajjal kenjük le, ami mélyen beszívódik, nem képez filmréteget, mint a lazúrok, lakkok, és csiszolás meg minden bíbelődés nélkül egy sima átkenéssel öt perc alatt újjá varázsolható.

Ha kg/ár vonatkozásában nézzük, nem olcsó, de nagyon kiadós. Öt-hét ezer forint egy dobozzal, de legalább ötszöri átkenésre elegendő. Leggyorsabban a föld alatti rész kezd el korhadni a fánál. Ez viszont kiküszöbölhető az acéllábakra történő szereléssel.
   Bátran engedjük szabadjára a fantáziánkat tervezéskor, mert faragással szinte minden kifejezhető. Érzelmek, hobbik, szakmaiság, vallás stb. A választás megkönnyítéséhez vagy megnehezítéséhez ajánlom átcsemegézni a temetők látogatásakor készített fotóimat a galériában. Nagyon sok jó ötletet lehet találni napokig tartó, fárasztó temetőlátogatás nélkül. A kopjafák, fejfák elszaporodása egy kicsit az ébredező magyarságtudatról tanúskodik, mert a fa díszítése, ismerete, szeretete a magyar ember lelkéhez nagyon közel álló dolog. Gondoljuk csak el, hogy életünk körülményeit, a környezetünket mily nagymértékben a fa illata, látványa, egy szóval jelenléte határozza meg a bölcsőtől a koporsóig. Általában és még más népeknél is fából van az ajtó, az ablak, a bútorok s egyebek, mert jobban érezzük magunkat a melegséget, könnyedséget, természet-közeliséget sugárzó anyag között, mint a fém, üveg és beton hűvösségében, nyomasztó ridegségében. Ha életünket jobbára a természet-áldotta és természet nevelte fa között töltjük, miért ne lehetne a föld alatti fakoporsónkon kívül egy, a föld felett ránk utaló, ránk mutató, hozzánk tartozó kopjafa is? A fa annyira egyénivé tehető, hogy ez más anyaggal elképzelhetetlen. A 300-301-es parcellában is láttam székelykaput, fejfát, kopjafát, több százat egy helyen, de két egyforma nem volt látható, viszont kővel, műkővel, más anyaggal nem találkoztam.
   A sírkeresztek Pesten 20 évvel ezelőtt ideiglenes szerepet kaptak, arra az időre, amíg elkészül a végleges műkő csoda. Most már egyre gyakrabban szerepelnek végleges megoldásként. Nagyon szép igényes, műves darabokat lehet látni. Sajnos gazdaságilag olyan pályán mozgunk, hogy egyre inkább ez lesz az elérhető megoldás. A jó hír viszont az, hogy roppant esztétikus, tetszetős darabokat lehet tervezni, létrehozni, és minimális díszítéssel nagyon egyedivé, személyre szabottá lehet varázsolni. Néhány mintát, tervet megosztok, és a galériát is érdemes átmazsolázni. A lényeg itt is az egyénre szabott, egyedi darab megtervezése, és ha kész van, a gondos kezelése. Bármilyen tervezési, kivitelezési, anyag szerszám, felületkezelő anyag beszerzési elakadásnál szívesen állok bárki rendelkezésére.
   Ajánlom mindenkinek, hogy temetőlátogatásai során kezdje el figyelni, hogy melyik anyag milyen érzelmet vált ki, és melyik vonja jobban magára a figyelmet. Az emlegetett, kissé humoros barátom erre azt mondta, ha már lent van, és néha kijönne, hát inkább kapaszkodna egy kopjafába, mint valami beton-márvány-műanyag készítménybe, mert akkor fázna, és inkább visszamászna. Végezetül a barátom szerényen megjegyezte, hogy rendel tőlem egy kopjafát, ha majd eljön az ideje…